A motiváció manapság már egy iparág lett, és ez nem véletlen.

Mindenki küszködik a motiváció hiányával. Mindannyian tudjuk, hogy mit kéne tennünk ahhoz, hogy sikeresek legyünk, de mégsem érezzük azt az erőt magunkban, hogy nekilássunk.

Elkeseredettségünkben elkezdünk videókat nézni, könyveket olvasunk nagy emberekről.

Ennek hatására már érezzük is az erőt, hogy nekiálljunk dolgozni a céljainkért. Ha szerencsénk van, azonnal munkának is állunk, és kitudunk magunkból csikarni valamit. 

Egészen másnapig.

Másnap amikor felkelünk, a szuper erőnk hirtelen odaveszett. Kedvtelenek, motiválatlanok vagyunk, azt érezzük, hogy értelmetlen az, amit eddig csináltunk.

Hogy felvidítsuk magunkat visszatérünk a régi szokásainkhoz. Megnézünk egy szórakoztató videót, letöltünk egy filmet, vagy elmegyünk kocsmázni a haverokkal.

Azokat, akik nap mint nap képesek leülni dolgozni, emberfelettinek tartjuk. Irigyek vagyunk rájuk, hogy mégis honnan van nekik folyamatos motivációjuk ahhoz, hogy a céljaik után menjenek.

Sokszor ráfogjuk a sikereiket külső tényezőkre. 

Azt gondoljuk, hogy alapból több energiájuk van, kevesebb alvásra van szükségük, nincs annyi dolguk az életben mint nekünk. Nekik tuti nem kell a megélhetésen aggódniuk, nekik nincs ott a család akikre figyelniük kell, nekik biztosan nincsenek barátaik akikkel törődni kell.

Ők biztosan egész nap ráérnek. 

Sajnos, amit a sikeres emberekről tanítottak nekünk, az nem teljesen igaz.

A sikeres emberek sem rendelkeznek véget nem érő motivációval. Ők is ugyanúgy mint mi, sokszor elkeseredetten, reményvesztetten ébrednek fel reggelente.

Sokszor semmi kedvük sincs munkába állni, szívük szerint ők is szórakoznának, választanák a könnyebb utat. Rendelnének egy pizzát, és az egész napot a párjuk társaságában töltenék.

Ezzel szemben viszont, amiben különböznek az átlag embertől, az éppen az, hogy őket nem érdekli a motiváció. Teljesen elválasztották a motivációt és a munkát egymástól.

Ég bennük egy belső tűz, egy folyamatos vágy, hogy a kitűzött céljaikat elérjék, de tudják, hogy ehhez nem szabad puszta érzelmekre hagyatkozni. Tudják, hogy az érzelmek nem gondolkoznak évekre előre. Egyszerűen nem hagyják magukat befolyásolni a pillanatnyi vágyaikkal. 

A sikeres emberek a szokásaikra hagyatkoznak. Tudják, hogy ahhoz, hogy elérjék a céljaikat, nincs más dolguk mint elindulni és munkának látni, bármi történik is. Nem érdekli őket, hogy éppen érzik-e a nagy betűs MOTIVÁCIÓT vagy sem. Tudják azt, hogy ha minden nap belekezdenek a munkába, akkor a legnehezebb lépésen már túl vannak.

Apránként, de egyre közelebb kerülnek a céljaikhoz. 

Minél nagyobb ellenállást érzünk az ellen, hogy a céljaink felé haladjunk, annál fontosabb, hogy belekezdjünk, annál biztosabbak lehetünk abban, hogy fontos számunkra az, amit csinálunk.

Sokan esnek abba a tévhitbe,hogy a kreatív munkához inspiráció kell.

Várjuk azt, hogy egyszer csak megcsapjon minket az ihlet és akkor belekezdhetünk egy nagy projektbe.

Az igazság az, hogy a kreativitás ennél sokkal egyszerűbb.

Egy nagy követelménye van, ami nem más, mint hogy minden nap megjelenjünk és elvégezzük a szükséges munkát.

Több híres író is ezt az elvet követi.

Minden nap, egy megadott időpontban leülnek, és elkezdenek írni. Nem érdekli őket, hogy jött-e valami féle ihlet, csak egyszerűen belekezdenek. Stephen King napjaink egyik legnépszerűbb írója a horror műfajában. 44 év alatt 60 könyvet írt, és legtöbbjük világhírű. Saját elmondása szerint, leül minden nap, és addig nem áll fel, amíg meg nem írt 6 oldalt az aktuális könyvéből.

A személyes tapasztalatom, hogy ez beválik.

Rengetegszer van velem az, hogy napokig nem bírom rávenni magam az írásra.

Ott ülök, gondolkozok rajta, és egyszerűen nem jönnek az ötletek. El sem tudom képzelni, hogy hogyan álljak neki egy új videónak.

Ez az elkeseredettség addig tart csupán, amíg le nem ülök az asztalom elé, nem teszem el a telefonom a szoba másik sarkába, és ott nem ülök az üres dokumentum előtt.

Valahogy ilyenkor mindig előjön az inspiráció.

Szépen apránként, de azon veszem magam, hogy egy teljes szöveget megírtam. 

Az igazi változás akkor következik be, ha képesek vagyunk a napi munkából egy szokást kialakítani. Amikor már automata üzemmódban, akaraterő befektetése nélkül tudunk munkának állni. Ugyanúgy a szokásunk lesz leülni dolgozni, mint ahogyan esténként megmossuk a fogunkat.

Esélyem se lett volna másképpen elkészítenem a Kurzust. Becsléseim alapján több mint 1000 munkaórát fektettem bele. Ha mindig csak arra vártam volna, hogy motivált legyek, hogy legyen kedvem hozzá… Hát, akkor még sehol sem tartana.

Időjárástól, kedvtől függetlenül ott tudtam ülni és dolgoztam rajta.

Ha azt érezzük, hogy nem vagyunk képesek megbirkózni magunkkal, és egész nap csak feküdnénk, kezdjük a legegyszerűbb feladattal.

Teregessük ki a ruhákat, mosogassunk el, takarítsuk ki a szobánkat.

Találjunk valami olyat, amire könnyen rá tudjuk venni magunkat.

Ez a cselekvés elindít minket, és szép lassan egyre motiváltabbak leszünk a nagyobb feladatok elvégzése felé. Az apró, könnyen teljesíthető feladatok örömérzetet adnak, stimulálják a motivációért felelős dopamin hormon kiváltását az agyban, és ennek segítségével hajlandóak leszünk egyre nagyobb dolgokba is belekezdeni.

Felejtsétek el, hogy mindenhez motivációra vágytok.

Nincs szükségetek rá.

Találjátok ki, hogy mi az amit elakartok érni az életben, tűzzétek ki célul, égjen bennetek egy vágy, hogy megvalósítsátok és LÁSSATOK VÉGRE MUNKÁNAK.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Close Menu